Magyar Nemzet: Viszlát, öreg benzinkút, helló, villanytöltő-keresés!

Történelmi korszakváltás határán élünk: az utcákon még magabiztosan tartja magát a Henry Ford-féle automobilizmus.

Az amerikai gyár- és márkaalapító mondta ki először, „kerekekre tesszük Amerikát”, amiből 140 év alatt az lett, hogy kerekekre tették az egész bolygót. Azóta minden, magára valamit adó családnak, cégnek autója kell legyen, hogy megoldja mobilitási problémáját. Csakhogy ennek a világnak lassan vége lesz: a széndioxid-semlegesség követelménye miatt a közeli vagy távolabbi jövőben kitiltják a városokból a belső égésű motorokat. Az elektromos autók tömeges elterjedését azonban több tényező akadályozza. Elsősorban az áruk: jelenleg a legkisebb, legolcsóbb városi kis autók állami támogatással is durván kétszer annyiba kerülnek, mint a hasonló benzinesek. A másik komoly akadály: a töltőhálózat hiánya. Nagyvárosi lakónegyedekben ma nincs mód az otthoni éjszakai töltésre, anélkül pedig felelőtlenség elektromos autót venni. És vajon lesz, aki megépíti a hatalmas infrastruktúrát? Holott talán nincs is rá szükség: az önvezető autók néhány év múlva maguk elmennek, töltenek és gombnyomásra előállnak.

De nézzük, milyen lehetőségeink vannak itt és most Budapesten, ha történetesen van egy elektromos autónk.

Szögezzük le, villanyautót vezetni jó.

Ennek legfőbb oka, hogy az elektromotor működése, teljesítményének karaktere alapvetően eltér a belső égésűekétől. Egy benzines motort pörgetni kell, hogy megjöjjön az ereje, a villanymotoré az első félfordulattól teljes életnagyságban jelen van. A hagyományos autó úgynevezett hajtáslánca sok láncszemből áll. A motor főtengelyén megjelenő nyomaték váltón, tengelykapcsolón keresztül jut a futóműig.

A villanyautó motorja szinte közvetlenül hajtja a kerekeket – van olyan jármű, amelyben a kerekekbe szerelik be a motort –, és a vezető parancsa a másodperc tört része alatt mozgási energiává változik.

A városi forgalomban, ahol percenként többször kell gyorsítani, lassítani, megállni, újra elindulni, a belső égésű motor valósággal szenved – hiszen a hosszú, egyenletes sebességgel megtett utak a kedvencei –, addig az elektromotor rezzenéstelenül teszi a dolgát, s ha kell, pillanatok alatt katapultálja csúcssebességre a járművet. Kimondhatjuk: az ideális városi személyautó elektromos, hiszen nem szennyezi a levegőt, takarékos és dinamikus egyben, s rövid távokon nem fenyegeti a lemerülés veszélye sem. Autó pályás távolságokon viszont felfedezhető az e- autó hátránya. Akármekkora akkumulátorcsomagot is szereltek az aljára, egyszer csak kifogy belőle a szusz, és akkor kereshetünk töltőt, s ha találunk, de nincs szerencsénk, várhatunk a sorunkra és így tovább.

A Tesla, amelynek egyik példányát a Mercarius Flottakezelő, illetve a Teslounge
jóvoltából tehettük próbára, nem csupán az egyik az elektromos autók közül, hanem az új korszak hírnöke. Megalkotásánál nem az lebegett a mérnökök szeme előtt, hogy tervezzenek egy olyan elektromos autót, ami helyettesítheti a hagyományos személygépkocsikat. Elon Musk és csapata arra vállalkozott, hogy megalkossa a jövő autóját. Ennek megfelelően kicsit elveszettek vagyunk, mi, Ladán, Škodán, Volvón nevelkedett sofőrök, ha beülünk a Model 3 vezetőülésébe. Sehol egy fogantyú, egy rúd, egy markolat, valamint hiányoznak a megszokott műszerek és mutatók is. Átnézünk a volán karimáján, és a puszta semmi néz vissza ránk.

Van ellenben egy hatalmas és gyönyörű tablet a műszerfal közepén, onnan tudjuk, hogyan áll az akku töltöttsége, mekkora a sebességünk, fogyasztjuk az áramot vagy épp – lassítva – visszatöltjük, és még vagy ezerféle egyéb információt. A tablet és az egész fedélzeti központ csaknem olyan gyorsan dolgozik, mint az elektromotor. Aki az amerikai almás telefongyártó termékeit használja, otthonosan érezheti magát ebben a sofőrülésben.

Ha átesünk a megrázkódtatáson, hogy a motor- és csomagfedéltől a kesztyűtartóig mindent a menüből kell nyitni-csukni, kézifékből még elektromos sincs, az előre-, hátramenetet pedig egy
bajuszkapcsolóval kell kiválasztani, akkor hamar rájövünk, hogy elektromos autót vezetni kifejezetten könnyű és élvezetes. Könnyű, mert maga a szerkezet egyszerűbb, mint a hagyományos autóban. Élvezetes, mert a gázpedál – aminek persze semmi köze nincs semmilyen gázhoz, tulajdonképpen potenciométer, de ezt a szót nem szívesen használnánk – érintésére szinte elrepül a kéttonnás Tesla, ám ha picit megemeljük a lábfejünket, már lassít is, akár állóra. (A mindennapi használatban alig-alig használjuk az igazi féket.) Mindezek azt eredményezik, hogy a forgalomban haladva egyetlen pedál meg a kormánykerék kezelésével szinte bármit meg tudunk oldani.

Talán a fentiekből is kiderül, hogy a régi autóskérdések: hogy megy, mennyit eszik és
mit kóstál, megválaszolhatók, de nem igazán mondanak sokat.

A Tesla Model 3 Dual-motoros verziója felfoghatatlanul könnyedén gyorsít, ám ezt nem is nagyon adja vissza az az adat, hogy 3,4 másodperc alatt van százas tempón. Mert városban nem kell százig gyorsulni, ennél sokkal rövidebb vágták adódnak, és ezeket magától értetődő természetességgel teljesíti a villanyautó. Még kevesebb jelentősége van annak, hogy a Model 3 akár 250 kilométeres sebességgel is száguldhat, és hogy ezt nagy biztonsággal tehesse, abban az összkerékhajtás segít.

A Model 3-nak ára persze van: 18 millió forinttól indul, nem éppen a kisemberek közlekedési eszköze.

A mennyit eszik kérdésre kilowattokban megadott válaszok vannak. Otthon töltve a száz kilométert két liter benzin árából megússzuk, ám a gyorstöltők ingyenességének nagyon hamar vége lesz.

Mi még fizetés nélkül használtuk a Tesla Superchargert az egyik városszéli bevásárlóközpont
parkolójában. A töltés kérdésével elérkeztünk a villanyautózás Achilles-sarkához. A téli hidegben még egy Tesla is sokkal jobban fogyasztja az áramot, mint egyébként. Amikor a biztonságos, akkukímélő mértékre feltöltöttük az autót és 444 kilométer hatótávot jelzett, nem sejtettük, hogy ennek a fele sem lesz igaz. Tűzvörös példányunk csupán azzal, hogy állt az utcán, éjszakánként elvesztett 50-60 kilométert. Egy, a Dunakanyarban tett kirándulás során meglepve néztem, hogy az út menti kilométertáblák ritmusánál sokkal gyorsabban peregtek le a számok a hatótávolságot mutató kijelzőjén. Otthoni töltő híján a Tesla-használónak kifejlődik egy új jellemvonása, a lemerülés miatti titkos aggodalom. Furcsa szorongására pedig csak egy orvosság van: rádugni a töltőre, és 15 coll méretben nézni, hogyan zúdulnak az elektronok az akkumulátorpakkba.

Mennyei megkönnyebbülés!